Kalandok tömkelege

A mese szerzői: Máté Anita (9 éves, Magyarkanizsa), Hugyec Adrienn (9 éves, Magyarkanizsa), Kacsó Péter (9 éves, Szováta), Oláh Kiara (9 éves, Magyarkanizsa), Bata Konor (9 éves, Magyarkanizsa)

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl, még az üveghegyen is túl, hol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy gonosz boszorkány, aki megátkozta Közelfölde lakóit azzal, hogy mindig távol kell maradniuk egymástól, s ha mégis közelednének, minden egyes lépéssel közelebb jutnak világuk pusztulásához.

A gonosz boszorkány mérgező tövises bokrokat varázsolt a házak közé, hogy így is megakadályozza, hogy a lakók megközelítsék egymást. 

 

Szikora Georgina illusztrációja

Ám élt a faluban egy merész legény, Andris, aki felfedezett egy titkos alagútrendszert a házak alatt. Éjszakánként leosont, hogy megtudja, merre vezetnek a járatok. Egyszer csak, miközben így barangolt, halvány fényt pillantott meg. Elindult felé, majd amikor odaért, talált egy létrát. Felmászott rajta, kinyitotta a létra feletti csapóajtót, és amint ezen kibukkant, egy gonosz szempár meredt rá, ami nem volt másé, mint a boszorkányé!

Andris erre annyira megrémült, hogy kicsi szíve majd kiugrott a helyéből. Ijedtében hamar visszahúzta a lappancsot, reménykedve, hogy a boszorkány nem megy utána.

Kicsi Andrisnak azonban nem volt szerencséje, mivel a boszorkány utánaeredt, hiszen a boszorkányok nem félnek a sötétben. Andris rémülten szaladt a sötét alagútrendszerben, mire egyszer csak rátalált egy másik kijáratra. Pontosabban egy liftre, ami felvitte a föld felszínére.

Egy lufi vár kellős közepén találta magát. A vár udvarán lengedező héliumos lufik zsinórját megragadta, és elszállt velük a boszorkány elől. Viszont túlságosan is sok lufit vett a kezébe, ezért akarata ellenére magasra szállt, a felhők fölé. Itt azonban egy csodálatos dolog várta: megérkezett Szivárványbirodalomba! Ám ezen a helyen is a boszorkány átka ült: minden csupa fekete és fehér volt, és csak akkor változhatott vissza színessé, ha egy bátor és merész legény kiszabadítja a birodalom elrabolt királykisasszonyát a boszorkánytól.

Andris gondolkodóba esett és rájött, hogy csakis ő tudja kiszabadítani a királykisasszonyt. Ezért, magában bizakodva, visszaereszkedett a földre, ahol már várta is az első próbatétel.

A boszorkány fekete macskáját kellett megszelídítenie, ami nagy feladatnak bizonyult! A macska szőrét kellett levágnia ahhoz, hogy megszelídüljön. Kereste a megfelelő eszközt, mire végre rátalált egy varázs ollóra, amivel sikerült megrövidítenie a macska szőrét – és ezzel eljutott a második próbatételhez.

A második próbatétel pedig az volt, hogy szedjen össze négyfajta gyógynövényt, amiből ha főzetet készít, és azt furfangosan a boszorkány levesébe juttatja, eléri, hogy a boszorkány mindent elmondjon, amit ő tudni akar. Ha pontosan készíti el a főzetet, akkor az úgy hat, mint egy igazságmondó szérum. Igen ám, de a főzet hatása mindössze három percig tart, így Andrisnak gyorsan kellett cselekednie és megtudnia a boszorkánytól, hogy hová rejtette el a királykisasszonyt.

A kis legény neki is fogott ügyesen elkészíteni a főzetet, a gyógynövények mellé pedig szedett egy szál vörös rózsát is, ami a szeretet jelképe. Amikor elkészült a varázsfőzettel, bizakodva elindult, hogy megitassa a boszorkánnyal. Ekkor még éppen csak sejtette, hogy a rózsa mi mindenben lehet majd a segítségére.

Ahogy az éhes boszorkány megette a levesét, amibe Andris titokban belecsepegtette a főzetet, rögvest megfeledkezett a gonoszságról, és elmesélte a kis legénynek, hogy a királykisasszony a házuk alatti titkos alagútrendszerben van elrejtve. A fiú, amint megtudta, merre menjen, rögvest indult is, kihasználva, hogy a boszorkány nem áll az útjába, amíg tart a főzet hatása, és magával vitte a rózsát is, remélve, hogy még hasznát veszi.

Andris oda is ért a titkos alagút közepéig, ahol egy manó várta, és azt mondta neki, hogy csak akkor engedi tovább, ha egy szívmelengető ajándékot kap tőle. Andris átnyújtotta hát neki a rózsát, amit a manó kétkedve fogadott el, mert nem tudta mi az. Ám amikor megérezte a virág bódító illatát, örömében máris továbbengedte a legényt. Mielőtt azonban tovább haladott volna a kis legény, a manó egy különleges erőt is ajándékba adott neki, ami majd hasznos lesz a királylány kiszabadításához.

Ahogy tovább haladt Andris, már messziről hallotta a királylány rémült hangját. Amint közelebb ért, látta, hogy a királylány zárkáját mérges kígyók veszik körül. A királylány odakiáltotta Andrisnak, hogy azt álmodta, hogy a méreg csak akkor száll el, ha a hajszálával átköti a kígyók fejét.

Szám szerint huszonöt kígyó vette körül a királylányt! Andris két hosszú pálcára kötötte a hajszálát, hiszen nem mert közel menni a veszélyes állatokhoz, és nagy nehezen mindegyik fejét bekötötte. A kígyók sokáig próbáltak ellenállni, ám hiába, mert a hajszálak minden mérget kiszorítottak belőlük. A ragadozók vízzé változtak, és hatalmas tócsaként szétfolytak a földön.

Andris megölelte a királylányt, majd elővette a manótól kapott varázserejét, és egy szempillantás alatt a föld felszínére varázsolta magukat!

Ahogy a föld felszínére értek, rögtön megindultak a király birodalma felé, hogy a királylány végre hazatérhessen. Ám ismét az útjukba állt a gonosz boszorkány! Különös varázsport szórt rájuk, hogy ne tudjanak tovább menni, így – kővé változtak!

Arra járt azonban két vitéz és meglátták a szerencsétlenül járt fiatalokat. A kardjaikkal éppen csak megérintették őket, mire felszabadultak a kőfogságból.

Andris és a királylány nagyon hálásak voltak és nem győztek köszönetet mondani a szabadulásukért. A vitézek pedig felajánlották, hogy elkísérik őket, hátha még a segítségükre lehetnek.

A királylányt biztonságban hazakísérték Szivárványbirodalomba, ahol ezáltal megtört a boszorkány átka és újra színes lett minden.

Majd Andris és a vitézek ismét Közelfölde felé vették az irányt. Útközben a legény megkérte társait, hogy amikor odaérnek, a kardjaikkal vágják ki a házak között lévő töviseket. Neki is láttak hát a vitézek a munkának, de egy tövis megszúrta az egyikük kezét. Nem tudták, hogy a tövisben is a boszorkány átka lakozik! Amint megszúrta a kezét a vitéz, rögtön a boszorkány házában találta magát!

Mivel a vitézt kemény fából faragták, míg a társa tovább irtotta a töviseket, ő megpróbált kiszabadulni, ám kijáratot nem talált. Kereste, kereste, de nem járt sikerrel.

Azonban, egyszer csak rátalált a boszorkány naplójára. Ebben pedig minden le volt írva a varázslatokról, így az is, hogy ő is kiszabadulhat, ha az összes tövist kivágják teliholdig! Az ám, de hogyan juttassa el ezt az üzenetet a társának és Andrisnak?

A vitéz sokáig gondolkodott, hogy mitévő legyen, amikor hirtelen mellette termett egy kisegér és felajánlotta neki, hogy kivezeti a boszorkány házából, ha az hűséges társává fogadja. A vitéz így is tett, a zsebébe rejtette a naplót és követni kezdte kis segítőjét.

El is indultak, de olyan szűk helyre értek ahol a vitéz már nem fért ki, csak a kisegér. Ezért azt beszélték meg, hogy majd ő juttatja ki a boszorkány naplóját a másik vitéznek. A kisegér ügyesen kisurrant a házból a naplóval, majd sietve szaladt tovább a fürge kis lábaival, mert mihamarabb segíteni akart új barátján.

A kisegér teljesítette a feladatot, és sikerült biztonságban kijuttatnia a boszorkány naplóját Andrisnak és vitéz barátjának. A töviseket kivágták teliholdig, ezáltal vitéz barátjuk kiszabadult a fogságból, a kisegér pedig nyomban átváltozott herceggé, mivel ő is a boszorkány átka alatt volt ez idáig.

A herceg elmesélte társainak, hogy annak idején szeretett volna végleg véget vetni a sok gonoszságnak, de mivel a boszorkány furfangosabb volt nála, csapdába csalta, és átkot bocsájtott rá. A herceg ezután megköszönte a vitézeknek és Andrisnak, hogy a segítségük által végre megtört rajta az átok, és hálája jeléül felajánlotta, hogy segít legyőzni a boszorkányt és Közelfölde lakóit újra szabaddá tenni.

Andris, a herceg és a két vitéz másnap reggel össze is ültek megbeszélni, hogyan vessenek véget minden átoknak, mindörökre.

Vajon meleg szívük döntése képes megtörni az átkot?

Úgy döntöttek végül, hogy éjfélre összehívják Közelfölde összes lakóit. A boszorkánynak is küldtek meghívót. Mindenki megérkezett a megbeszélt időpontra. Már csak a boszorkányra vártak, és elhatározták, hogy mire odaér, egy hatalmas körbe összekapaszkodva fogadják őt, így biztosan nem fog rajtuk az átka, akármivel is próbálkozna.

A boszorkány a seprűjén lovagolva már messziről látta az egymásba kapaszkodó embereket, és ahogy közeledett feléjük, egyszer csak azt vette észre, hogy gyengül az ereje. Abban a pillanatban, amikor a körlánc fölé ért, végleg elvesztette minden erejét és lezuhant – az összekapaszkodó lakók nagy örömére. Mire feleszmélt, az egymásba kapaszkodó emberek egy csoda éneket kezdtek el énekelni, ami lassan kiengesztelte a boszorkány fagyos szívét.

Ahogy énekeltek, a szíve egyre csak melegebb, lágyabb lett, szája elmosolyodott, ráncai kisimultak és ő is bekapcsolódott a közös énekbe. Rájött, hogy sokkal jobb jónak lenni, mint rossznak! Többé már nem nevezhették gonosz boszorkánynak, mivel olyan jóságossá vált, hogy a gyerekeknek fagylaltot osztogatott.

Ha a boszi gonosz maradt volna, a Közelföldét sújtó átok és a mi mesénk is tovább tartott volna!